Tőlem most egy teljesen idegen téma jön, nem is igazán köthető a blog irányvonalához, de valamilyen szinten érinteni fogom a Bibliát (vagy legalább megpróbálom, de ennek a bejegyzésnek elsősorban nem a Biblia a főszereplője, hanem mi, emberek). Ezt a posztot egy egész kellemetlenre sikerült vitám szülte egy vérbeli kereszténnyel. 

A férfi és a női kapcsolatok. Első sorban a Tanúknál - de úgy általánosságban a többi vallásról és mélyen vallásos emberekről is - elmondható, hogy nem futó kalandokat keresnek, hanem komoly kapcsolatot. Igyekeznek olyan tulajdonságokat kifejleszteni, amik hasznukra lehetnek majd a jövőbeli közös életükben, amivel majd segíthetik, támogathatják, építhetik a másik felet. És ez talán így is van jól. Viszont az már teljesen egyéni kérdés - kellene, hogy legyen - hogy milyen tulajdonságokat vágyunk a másikban megtalálni. Mi mutathat utat? #A Biblia? #A lelkiismeretünk? #Az érzelmeink? #A józan eszünk? Talán egyik sem, vagy ez mind így együtt, ezt Nekünk kellene eldöntenünk, de ahogy egyre több embert megismerek, egyre jobban látom, hogy ez a kérdés dogmatizálva lett. Lehet, hogy nagyobb részük csak azért mer negatívan nyilatkozni, vagy ilyen súlyos kijelentéseket megengedni magának, mert az interneten könnyebb súlyosabb dolgokkal dobálózni, hiszen arcunkat nem kell a véleményünkhöz csatolni. Tisztában vagyok azzal, hogy ez is benne lehet a pakliban, de mégis, inkább leírom a konkrét problémát.

A közös család alapításánál mindig fontos, hogy tisztában legyünk azzal, a másiknak mit is jelent pontosan a család fogalma. A legtöbb embernek a szülőket és a gyerekeket, viszont vannak kivételek, olyan nők is, akik nem szeretnének gyermeket. Ezen persze sokan felháborodnak, és olyan érveket hoznak fel, ami egy jóérzésű embernek igenis kinyitja a bicskát a zsebében, és akkor még nagyon illedelmesen fogalmaztam. Az első dolog, amit ezzel kapcsolatban le szeretnék írni, hogy minden egyénnek joga van eldönteni, hogy hogyan is szeretné leélni az életét. Ebbe az is beletartozik, hogy tervez-e vállalni a jövőben gyermeket, vagy sem. És ezt a döntését - teljesen mindegy, hogy mitől indíttatva hozta meg - semmi jogunk kritizálni vagy elítélni. Az olyan "érvek", hogy benne igenis ott kell lennie, vagy kihalt az anyai ösztön, nem érv, nem mindenki szereti a kutyákat, macskákat, nem mindenki akar doktor lenni és nem mindenki képzeli el úgy az életét, mint anyuka vagy apuka. Ezt el kell fogadnunk függetlenül attól, hogy egyetértünk-e vele és ha tényleg keresztényien szeretnénk kezelni a helyzetet, akkor ne mondjunk olyat, amit nem szeretnénk másoktól magunkra mondva hallani.

Második nagyon fontos dolog, amikor valaki meg akarja mondani, hogy a nőknek már pedig ez a dolguk, szüljenek és vezessék a háztartást. Ezzel semmi gond nincs, már ha lesz olyan buta valaki, hogy egy ilyen ember felesége lesz, aki felhatalmazva érzi magát arra, hogy egy másik személy életét irányítsa. Ez esetben áldásom kapcsolatukra. Ám az nem állja meg a helyét - főleg a mai világban, de igazából sosem lett volna szabad hagyni neki létjogosultságot - hogy egy férfi beleszóljon egy nő életébe. Még akkor sem, ha a Biblia által érzi magát felhatalmazottnak. Mindenki a saját élete felett rendelkezik, a saját döntéseit senkitől sem szabad elvenni, ez olyan elemi dolog, amit MINDENKINEK tudnia kellene! Mégsem így van.  

Harmadjára pedig szeretném, ha ezt megértenék, akikre vonatkozik, hogy attól mert azt mondják, hogy a nőknek ez van a génjeikbe kódolva, ők a gyermekneveléstől és a szüléstől teljesednek ki, az mélyen nézzen magába, legyen ez férfi vagy nő. Persze, hogy van ilyen nő, és ez így teljesen rendben is van, hiszen mindenki más, olyan sokrétűek vagyunk! Azonban hiba általánosítani, hiszen nem lehet mindenki tipikus anya, ahogy nem minden férfi vágyik az apaságra. Meg kell értenünk, hogy attól, hogy mi valamiről véleményt alkottunk, vagy nekünk valami kézenfekvően logikus, attól lehet az még a világ legnagyobb marhasága. Általánosítani és mindenkire ráhúzni ugyanazt a köpenyt, hatalmas ostobaság mert egyszerűen nem vagyunk egyformák. Az anyukákat, akik azt írják, hogy csakis ez az élet értelme, és milyen alávaló, aki hagyja a népességet fogyni és nem teljesíti anyai kötelességeit, rettentően kegyetlennek tartok. Nekem is van egy gyönyörű kicsi lányom, imádom minden porcikáját, de pont ezért, mint anya teljesen megértem, ha valaki nem akar keresztül menni a terhességen és a szülésen. Pont mi vagyunk azok, akik a legjobban tudják, hogy mennyire hatalmas fájdalommal és küszködéssel jár az egész, és a kilenc hónap meg a szülés még csak a kezdet. Igenis nehéz gyereket nevelni, munkát találni, ellensúlyozni az iskola, óvoda negatív hatását - itt az értékrendbeli eltérésre, vagy a társaktól összeszedett rossz szokásokra gondolok - és házi tündért is játszani egy időben. Nem vagyok képes felfogni, hogy mindezek ellenére hogyan aggatnánk rá valakire ekkora felelősséget, aki ezt nem szeretné? Hiszen nekünk, akik tudatosan szerették volna a babát és készültek a nehézségekre, még nekünk is hatalmas problémákat tudnak jelenteni egy-egy rosszul sikerült délután, mikor magunkat is alig tudjuk elviselni. Nincs jogunk valaki olyasvalakinek mondani, hogy tegye ugyanezt, aki nem érez rá késztetést. Nekünk kellene megérteni, hiszen az igaz, hogy egy gyerek szeretetét nem lehet hasonlítani semmihez, ám azt is tudjuk, hogy nem mindenki számára jelenti ezt az önmegvalósítást, nem mindenkinek jelent akkora érzelmi löketet, mint nekünk.  

Összességében hogyan is kellene kezelni az ilyen kis "különc" nőket vagy férfiakat? Először is ez már az a kor, amikor nem csak akkor számít egy nő értéknek, ha sok gyermeket nevelt. A nőknek ugyanúgy lehetnek céljai, tervei, karrieri álmai, amiket el tud érni kemény munkával. És nem mindenki tudja magát elképzelni anyaként, sőt, van olyan nő, aki viszolyog a gyerekektől. És ez baj? Nem! Mert nem mindenkinek kell ugyanazon az úton végigmennie. Ne felejtsük el, ahogy folyton új világosság jön, úgy a mostani véleményünk sem biztos, hogy később nem tűnik akár még nekünk is butaságnak. Ha vitatkozni szeretnénk, először is meg kell értenünk a másik mire gondolt, mielőtt válaszolunk, mert amúgy nem közelebb kerülünk a probléma megoldásához, hanem csak a saját igazunkat fogjuk ismételgetni, amire egy idő után már senki nem lesz kíváncsi. És igen, ehhez tényleg sok türelem kell és lehet, hogy változni fog az a mód, ahogy a világra tekintünk, ám ezzel nem biztos, hogy kevesebbek leszünk, sőt, sokkal többet nyerhetünk.    

Köszönöm, ha elolvastad és természetesen amiket írtam, az vonatkozik a gyermeket nem vállaló férfiakra is, csupán mivel nő vagyok, női oldalról tudtam megközelíteni a témát. Ha valaki bármi sértőt talált az írásomban, nem volt szándékos, csupán véleményt szerettem volna kifejezni.