unanswered

"Újraírt" Biblia - Bevezetés

Vermes Géza professzor ötven éves kutatása

Sokat gondolkodtam, hogyan is kezhetnék hozzá ehhez a témához, mert szinte mindenkinek érzékeny pontja valamilyen szinten a Biblia hitelességével foglalkozó írások és bizonyítékok. Szeretnék most egy híres magyar-zsidó származású professzorról írni, vagyis inkább a kutatásáról. Ő Vermes géza, aki a háború után vándorolt külföldre, az Oxford professzora lett, zsidó-keresztény szakterület kutatója és a Holt-tengeri tekercsek elismert szakértője. Az ő írásait, éppen ezért, amiket elért életében, elég komolyan tudom venni. Kutatott ötven éve a Bibliai szövegek eredetiségéről és az ő nevéhez fűződik pár "újraírott" rész felfedezése a Bibliában. Ezt szeretném megosztani veletek több postra tagolva.

scribe.jpg 

#Mi az "újraírt Biblia?" A professzor szerint olyan elbeszélés, amely az Írást követi, de számos kiegészítést is tartalmaz. Az ilyen újraírt bibliai szövegek tovább magyarázzák az írásokat, korábbi művet vagy műveket dolgoznak át, hogy új eszméket sugalljanak a jelenben és a jövő számára. Tipikusan ilyen újraírt szöveg a Biblián belül a Krónikák könyve, de újraírással találkozhatunk a Teremtés könyvében is, ahol például Hágár elűzésének története kétszer szerepel. Tehát a legtöbb újraírás általában a második templom kora után keletkezett, hiszen addigra befejeződött az írás, ezek a könyvek már nem voltak tovább bővíthetőek. Így elkezdődtek az új könyvek írása, ahol visszautaltak bizonyos történtekre, szereplőkre, helyszínekre és újraértelmezték azokat, hogy a kor számára érthető legyen. Példa erre a Krónikák könyve, ami néhol kevésbé látványosan, máshol egész szembetűnően változtatja meg Sámuel és a Királyok könyvének történéseit. Ennek politikai és vallási okai egyaránt lehettek.

A professzor és még számos kutató találtak olyan, Krisztus előtti időkből származó szövegeket, amik újraírták a Bibliát. Ezek a szövegek sokféleképpen, de a többi párhuzamos értelmezést kizárva igyekezték megmagyarázni a Bibliát. Általában ezeket Apokrif iratoknak könyvelték el. Ilyen volt a Jubileum könyve, amely a Krisztus előtti második századból származik és teljesen újraírja a teremtés könyvét és a kivonulás könyvének egy részét. A kronológiai újramesélés közben olyan részleteket közölt még az eredeti szöveghez képest, ami nincs benne a Bibliában. Például amikor Ábrahám fel akarja áldozni Izsákot a Mórija hegyén, a Jubileumok könyve megmondja ennek pontos idejét, pedig a Biblia nem ír erről. A Jubileumok könyve szerint Niszán hónap 15-én történt ez, azon a napon, ami később a pászka ünnepe lett. Az Újszövetségben természetesen ez lesz Jézus keresztre feszítésének az időpontja is. Egy másik szöveg pedig nem tavaszra, hanem őszre teszi Ábrahám tettét: Tisri hónapra, abban is a zsidó újév napjára. Ezek a részletek teljesen megváltoztatták a tudósok számára az addigi általánosabb értelmezéseket.

Másik példa még Ábrahámmal kapcsolatban született. A Biblia azt mondja, hogy Ábrahám a nővérét vette feleségül. Igaz, egy másik szöveg Sáráról, mint a féltestvéréről beszél, de akárhogyan is, ezt a szoros rokoni házasságot egyértelműen tiltotta a mózesi törvény. Ezért muszáj lehetett valamit kitalálni. Később úgy magyarázták, hogy a nővér mégsem nővért jelent, hanem általános nőrokont, például unokahúgot, egy másik újraírás szerint a nagybátyja húgát. Ez már nem volt olyan égbekiáltó, mint a saját nővér szó.

Természetesen kritikusok is megvizsgálták a professzor által feltárt bizonyítékokat és kifogásolhatónak tartották. A fő álláspont az volt, hogy akkor még nem is létezett a Biblia, mint egységes, kanonizált könyv, éppen ezért az "újraírt" Biblia, mint fogalom nem állja meg a helyét. Azonban más kritikusok választ adtak erre a kijelentésre úgy, hogy azt írták, a Biblia tekercsekből és ókori szövegekből áll, amit igaz, hogy később egyesítettek, ám azok az eredeti formájukban is részesei a kánonnak, így a fogalom mégis helytálló (de erről majd egy külön postban).  

Ez egy nagyon-nagyon lerövidített részlete egy angol nyelvű értekezésnek, ha valakit érdekel, tudok angol linket küldeni, magyarul sajnos sehol sem találtam meg. Viszont számomra így bizonyítást nyert az a tény, hogy a Bibliát tényleg átírták, és nem csak apokrif iratok léteznek, hanem belső történetekben is vannak változtatások. Mindig is foglalkoztatott, hogy egyes történetek miért vannak pár könyvvel arrébb újra és újra elővéve, hiszen csak egy kicsit tesznek még hozzá, anélkül is érteném. Most már figyelmesebben fogom olvasni ezeket a történeteket :)

Angyalok règen ès a XXI. szàzadban

Lèteznek mèg csodàk?

Ihletet kaptam az egyik bejegyzèsem alatt folyô beszèlgetèsből, îgy gondoltam utàna nèzek pontosan, milyenek is az angyalok, hogyan kèpzeljük el őket. Összegyűjtöttem a legtöbb Biblia verset, ès azt szeretnèm veletek megosztani, hogy mit szűrtem le belőlük.

contrailscience_com_skitch_skitched_20130315_222910.jpg

#Mit tudhatunk róluk?

  • 1 Móz 19,14
    Kimenvén tehát Lót, szóla vejeinek, kik leányait elveendők valának, és mondá: Keljetek föl, és menjetek ki e helyből; mert eltörli az Úr e várost. De nekik úgy tetszék, mintha tréfából szólana. 

    1 Móz 19,15
    És mikor reggel lett, kényszeríték őt az angyalok, mondván: Kelj föl, vedd feleségedet és két leányodat, nehogy te is elveszsz a város gonoszságában. 

 

Èn ebből azt szűrtem le, hogy nem csak kèpesek emberi testet ölteni, de követlenül beszèlhettek is az emberekkel, hiszen kivezettèk Lòtot ès csalàdjàt, mikor Sodoma ès Gomora îtèlet alà került. 

  •  2 Móz 3,2
    És megjelene az Úr * neki tűz lángjában egy csipkebokor közepén, és látá, hogy a csipkebokor ég, és meg nem emésztetik. 

 

Erre csak most figyeltem oda rendesen. Vagy az èn tudatom, vagy a köztudatban èlt îgy, nem tudom, de mindig is úgy gondoltam, hogy a csipkebokrot maga Isten gyújtotta fel. Pedig ide le van îrva, hogy egy angyal jelent meg ès ő gyújtotta fel. Innen jön egy kèrdès, ami a Tanúknàl àltalànos nèzet: #Tènyleg csak angyalokon keresztül szòlt a Teremtő a nèpèhez? Szàmomra itt a vàlasz nem lett, mert mikor tovàbb olvastam, a 2 Mòzes 3:4 azt îrta, hogy maga Isten szòlt. Arròl nincs szò, hogy az angyal elment volna, de arròl sincs, hogy ott maradt. Àm a vers kihangsúlyozta, hogy maga Isten szòlt Mòzeshez.

  • 2 Móz 23,20
    Ime én elküldöm angyalomat, ki előtted menjen, és megőrízzen az úton, és bevigyen azon helyre, melyet készítettem. 

 

Azt biztosan mondhatjuk, hogy az angyalok sokszor töltöttek be vèdelmező, örző szerepet az emberek èletèben. #Pogàny eredetű az őrangyal elgondolàs? Akàr, de èn azt sem tartom kizàrtnak, hogy az angyalok ilyen szerepènek egyik sajàtos èrtelmezèse is lehetett.

  • 2 Kir 19,35
    Lőn tehát azon éjjel, eljöve az Úr angyala, és megöle az asszíriusok táborából száznyolczvanöt ezret. És mikor reggel fölkelt, látá mind a holtak testeit, és távozván, elméne. 

 

Hihetetlen nagy hatalommal rendelkezhettek, hiszen egy éjszaka alatt egy angyal képes volt 185.000 ember életét elvenni. És nem tudjuk, hogy ha teljesen szabadjára engedte volna az erejét, az pontosan hány életbe került volna. Azt sem tudjuk, hogy ez a teljesítmény egyáltalán mennyi erőfeszítésébe telt: lehet, hogy az összes erejét össze kellett szednie hozzá, ám az is lehet, hogy szinte meg sem erőltette magát. Erről semmit nem ír a Biblia. 

  • Mt 22,30
    A föltámadás után ugyanis nem nősülnek, s férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint Isten angyalai a mennyben.  

 

Ezt a verset biztos, hogy sokan ismerik, hiszen Jehova Tanúi társulata sokat használta. Egy dologban kénytelen vagyok egyet érteni velük: ebből kiderül számomra, hogy az angyalok nem létesítenek emberekhez hasonlóan, érzelmi alapú kapcsolatot. Viszont tudjuk, hogy érezhetnek vágyat, hiszen a nefilek ebből a vágyból születtek. Számomra viszont a kettő - a szerelem és a vágy - koránt sem ugyanaz. #Ti mit gondoltok, ez mit árul el nektek az angyalokról? Szerintetek képesek lehetnek a szerelemre, ha a vágyra azok?

Most szeretnék egy kicsit összegezni. Tudjuk tehát, hogy kapcsolatba lépnek az emberekkel, akár látható módon, emberi tesben is. Lehetnek közvetítők/hírvivők, mint Máriánál és Erzsébetnél is történt és lehetnek az őrzőink is. 

#Lehetséges-e ez a XXI. században? Ma már szinte csodának minősülne, ha találkoznánk eggyel személyesen, bár lehet, hogy inkább letagadnánk, mint beismernénk (ez persze függ a személyiségtől). Néhányan még ma is beszélnek csodákról, csodás gyógyulásokról és próféciákról. A Tanúk álláspontja az ilyesfajta és minden egyébb csodáról, hogy nem léteznek, az ördögtől jönnek, és ezt a szeretet himnuszának utolsó soraival próbálják alátámasztani. Viszont én ezt nem tartom olyan szilárd lábakon álló bizonyítéknak, hiszen a próféta nem mindig maradt élete végéig próféta, csak addig, míg be nem teljesítették a szerepüket. Ám ma nem is minden esetben lenne célravezető egy ilyen kapcsolat például az angyalokkal, hiszen a kétkedők találnának rá olyan magyarázatot, amelyet még annyira sem lehet alátámasztani, mint amennyire hihetetlen dolgot láttak. A mai társadalom a "tudomány embere" - bár ez szerintem nagyon jó - de arra is találna tudományos magyarázatot, amire a tudomány még nem tud megfelelni. Szerintem a mai társadalmunk sokkal hitetlenebbül fogadná az ilyen angyali jelenéseket, mint Sodoma és Gomora. Összeszedtem pár ilyen példát nektek régről, amiben a mai ember már nem hisz.

A keresztény szentek látomásai közül kimagaslik bingeni Hildegard finoman jellemzett nagylátomásai, Assisi Ferenc keresztet hozó szeráf élménye, Avilai Teréz szívét lándzsával átdöfő és Keresztes Szent Jánost börtönéből megszabadító angyalélménye.   

Sőt, Jehova Tanúi évkönyvében is volt egy olyan történet, hogy egy öreg néni mindig ugyan azon az útvonalon ment a királyságterem felé. Köztudott volt, hogy arra folyton kirabolnak és megkéselnek minden embert a zsiványok, ám a néninek sosem esett baja. Egyszer odament a zsiványokhoz és megkérdezte, hogy őt miért nem támadják meg? Erre az egyik azt válaszolta, hogy hogyan is mernék, mikor folyton két ilyen nagy emberrel mászkál? A néni nem látott senkit maga mellett. (Ezt a férjem mesélte, nem találtam meg még sajnos, ha esetleg ti tudjátok, hogy melyik évkönyvben jelent ez meg, leírnátok nekem akár privátban is?)

Lehetnek ezek a történetek igazak, hiszen van rá példa, amikor bizonyították már, de #Vajon jótól származnak, vagy a démonok bújtak jó angyali bőrbe? Erre sajnos nem tudok választ adni, viszont én itt azt nézném meg, hogy van-e értelme a cselekedeteiknek? Előmozdítják-e Isten vagy a Biblia megértését? Előmozdítják-e a célját? A legtöbb történetet vizsgálva a válasz számomra nem, és ez is egy válasz (persze vannak kivételek). Ám teljesen biztosan semmit sem lehet kijelenteni, hiszen az egyedüli, aki biztosan tudná tisztázni, az Isten, ám Ő már nem úgy szól hozzánk, mint régen - sajnos.

Én úgy gondolom - és ez tényleg a saját véleményem - hogy a csodákat manapság máshogy kell keresni. Akinek áldásos az élete, az tudja magáról, hogy Isten segít, csak kérni kell. Csoda lehet akár egy szombati fizetés jóváírás, mikor szombat munkaszüneti napnak számít, vagy egy állás, amit meg sem pályáztál. Vagy lehetsz akár te is egy Isten csodái közül egy olyan ember szemében, akinek szüksége volt segítségre, és te nem mentél el csak úgy mellette.

Címkék: angyalok csodák

Honnan ismerhetjük fel az igaz vallást?

#2. Biblia

Jehova Tanúi szerint a második szempont, ami alapján fel lehet ismerni az igaz vallást, az a vallás tagjainak a Bibliához való hozzáállása. Ők azt szokták hangoztatni, és erre büszkék is, hogy ők a Biblia szerint élnek és a vallásuk is erre alapul. És igazuk is van, hiszen tényleg igyekeznek a Szentírást követni és a vallásukban is sok olyan dolog van, amit más vallásokból hiányolhatnánk. #Azonban ők az egyetlenek, akik így élnek?

vizsolyi_biblia.jpg

A Bibliát szinte az összes keresztény vallás a világon Isten szavának tartja és úgy is tiszteli. Igazából minden vallás alapjait erre a könyvre fektették le. Úgy gondolom, hogy a vallások különbségei pont azért jöhettek létre, mert az emberek nem egységesen értik a Szentírást. Mindenki olyan szinten tudja megérteni, szerintem, amilyen szinten áll az ismerete és Istennel való kapcsolata. Ez csak személyes vélemény, de én úgy láttam, hogy ez nagyjából igazolódik az életben.

Bár a szememben a vallások csak a hatalom eszközei, úgy gondolom, hogy nem minden vallás jött létre csupán az emberek uralkodási vágyának eszközéül. Az emberiségre mindig is jellemző volt az istenkeresés, vágytak arra, hogy megismerjék és elnyerjék Isten kegyét. Néhány vallás ennek az erőfeszítésnek az eredménye. Összeszedtem a két fő vallást hazánkban és azokat a Biblia verseket, amelyekre épülnek az alapjaik. Azt szeretném megmutatni nektek, hogy nem csak Jehova Tanúinak a vallása épül a Bibliára, hanem minden vallásnak a gyökere oda nyúlik vissza, ami valamilyen szinten boldogsággal tölt el. Talán azért, mert ebből én azt látom, hogy még nem adták fel az emberek, hogy megtalálják a Teremtőhöz vezető utat.

Mielőtt leírnám a vallások tanításait, szeretném leírni, hogy nem minden Biblia verset fogjátok úgy érteni, ahogy a vallás alapítói értették. Én sem értek egyet sokkal, viszont szerintem megértőnek kell lennünk, hiszen az akkori tudásukkal a legjobbat igyekeztek kihozni a versekből. Remélem fogjátok tudni így olvasni :) 

Római Katolikus Egyház tanításai:

  • Szentháromság: sajnos nem egységes az egyház tanítása ezzel kapcsolatban, és ez a híveknek is megnehezíti a megértést, ám megpróbálok leírni egy egyszerűsített megfogalmazást. Tehát a tanítás szerint a Bibliának három meghatározó szemilyége van, az Atya - a Teremtő, a Fiú - Jézus Krisztus, és a Szentlélek. Ők hárman alkotnak egy egységet, és a kapcsolatukról szóló tanítás a Szentháromságtan. Ezek alapján a Biblia versek alapján jutottak régen erre a következtetésre: 

    Jn 1,1
    Az isteni Ige Kezdetben volt az Ige, És az Ige Istennél volt,  

    Jn 1,2
    És Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél.

    Mt 28,19
    Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében,  



  • Megigazulás és üdvösség: az emberek a földi cselekedeteik alapján lesznek megítélve, és ha meghalnak, akkor a lelkük három helyre kerülhet: a menyországba, a pokolba és a tisztító tűzbe. A tisztítő tűzből csakis a menyországba lehet kerülni. Ez számomra egyfajta igazságtevésnek tűnik.

    Mt 7,21
    Nem mindaz, ki azt mondja nekem: Uram, Uram! - jut be a mennyek országába. Csak (az jut be a mennyek országába), aki mennyei Atyám akaratát teljesíti.  
    Mt 16,27
    Az Emberfia ugyanis el fog jönni angyalaival Atyja dicsőségében és akkor megfizet mindenkinek tetteihez mérten.


  • Keresztelés: az egyik legfontosabb szentség az egyházban. Azt a példát próbálják követni, amit Jézus állított fel, mikor Szent János megkeresztelte.

    Mt 3,16
    Megkeresztelkedése után Jézus azonnal feljött a vízből, mire megnyílt neki az ég és látta, hogy Isten Lelke galamb képében leereszkedik és rászáll.  
    Mt 3,17
    Akkor a mennyből ez a szózat hangzott: "Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik."  


  • Bérmálás: jelképes cselekedet, arra emlékeznek itt, mikor az apostolokra kitöltetett a Szent Lélek.

    ApCsel 2,1
    Mikor elérkezett a pünkösd napja, mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen.  
    ApCsel 2,2
    Hirtelen, mintha csak heves szélvész közeledett volna, zaj támadt az égből és egészen betöltötte a házat, ahol összegyűltek.  
    ApCsel 2,3
    Majd pedig szétoszló, tüzes nyelvek lobbantak föl előttük és leereszkedtek mindegyikükre.  
    ApCsel 2,4
    Valamennyien elteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, amint a Szentlélek szólásra indította őket.  


  • Bűnbocsánat: ha bűnt követtél el, de őszintén megbánod és bocsánatot kérsz, akkor minden bűnöd megbocsáttatik.

    Lk 7,37
    Élt abban a városban egy bűnös asszony. Amikor megtudta, hogy ebéden van a farizeus házában, alabástromedényben illatos olajat hozott,  

    Lk 7,38
    sírva megállt hátul a lábánál, könnyeivel öntözni kezdte lábát és hajfürtjeivel megtörölte. Aztán megkente az illatos olajjal.

    [....]

    Lk 7,47
    Azért azt mondom neked: bocsánatot nyert sok bűne, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevésbé szeret."  
    Lk 7,48
    Aztán így szólt az asszonyhoz: "Bocsánatot nyertek bűneid."


Református egyház:

  • Ők is a Bibliára alapoznak. Úgy gondolják, hogy Jézus Krisztus parancsa szerint két sákramentum van: a keresztség és az úrvacsora. Úgy hiszik, hogy az úrvacsorában a hívő a Szentlélek által Krisztussal egyesül, aki lelkiképpen van jelen, így Krisztus megváltó halálának és feltámadásának minden áldásában részesedik.

    Mk 1,9
    Jézus megkeresztelése. Abban az időben eljött Jézus a galileai Názáretből és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban.  
    Mk 1,10
    Amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég és a Lélek galamb képében rászáll (és rajta marad).  
    Mk 1,11
    A mennyből pedig ez a szózat hangzott: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem."  

    Mk 14,22
    Étkezés közben kenyeret vett a kezébe, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: "Vegyétek, ez az én testem."  
    Mk 14,23
    Azután fogta a kelyhet, hálát adott és nekik adta. Mindnyájan ittak belőle.  
    Mk 14,24
    Ő pedig így szólt: "Ez az én vérem, az (új) szövetségé, amelyet sokakért kiontok.  


  • Állításuk szerint csak a Szentírásban foglalt kijelentéseket fogadják el tekintélyként, életük zsinór-mértékeként. Ezzel elhatárolják magukat minden olyan felfogástól, amely a hagyományokat, az egyházi tanítást vagy bármi mást a Szentírás mellé helyez. És ezt igyekeznek is lelkiismeretesen betartani.

    2Tim 3,16
    Minden Istentől sugalmazott Írás hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igaz életre való nevelésre,  
    2Tim 3,17
    hogy Isten embere tökéletes és minden jócselekedetre kész legyen.


  • A hitvallásuk azt tanítja, hogy nem elég a jócselekedet, hanem csak Krisztus érdeméért és az ebben való hit által üdvözülhetnek.

    2Tim 3,15
    Gyermekkorod óta ismered a Szentírást: az képes arra, hogy a Krisztus Jézusba vetett hit által az üdvösségre oktasson téged.  
    Jn 17,3
    Az örök élet az, hogy ismerjenek téged, egyedül igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.


  • A református hit vallja, hogy a szentek tisztelete nem a Biblia szerint való, és egyedüli közbenjáró csak Krisztus lehet.

    Jn 14,1
    "Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek.  
    Jn 14,2
    Atyám házában sok hely van, ha nem úgy volna, hiszen azért megyek, hogy helyet készítsek nektek.  
    Jn 14,3
    Ha aztán elmentem és helyet készítettem már, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.  
    Jn 14,4
    Hiszen ismeritek az utat oda, ahová megyek."  
    Jn 14,5
    "Uram, jegyezte meg Tamás, nem tudjuk hová mész, hogyan ismerhetnénk az utat?"  
    Jn 14,6
    Jézus így szólt: "Én vagyok az út, az igazság és élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam.  


Ennyit szerettem volna nektek megmutatni, a többi vallás is ugyan ezen séma szerint épül fel. Nincs olyan vallás, ami ezen a téren egyedülinek számítana, hiszen ha nem lenne csak egy kicsi igazság is abban, ahogy érti a Bibliát, nem lennének követői. Itt a kérdés nem az szerintem, hogy vannak-e olyan vallások, amelyek szintén ihletettként kezelik-e a Bibliát. #Megértjük-e, hogy nem mindenki érti olyan módon a Bibliát, mint mi? #Megértjük-e, hogy nem szabad a saját nézetünket másokra erőltetnünk, hiszen Jézus sem erőltetett soha senkire semmit? #Megértjük-e, hogy mi is tévedhetünk? 

Szerintem a másik ember elfogadásához az az egyik legtisztább út, ha szeretettel fordulsz felé. És a szeretet sosem vallhat kudarcot. Én úgy gondolom, ehhez az szükséges, hogy megértsük, mindenki a saját módján szereti ugyanazt az Atyát, akit mi is és úgy próbál közeledni felé, ahogy helyesnek gondolja. És én úgy gondolom, hogy nem szabad ebbe a személyes kapcsolatba beleszólnunk, mert Isten és más személy kapcsolatában nincs szükség egy felesleges, okoskodó harmadikra még akkor sem, ha a jó szándék vezérelne. Ti mit gondoltok? Hogy szoktátok megoldani azokat a helyzeteket, ahol esetleg a vallásotok ütközik valaki más vallásával? Szerintetek hogyan lehetne ezt a helyzetet jobban kelezni?

Címkék: vallások Biblia

Biblia, vallás és a nők

Hogyan álljunk a nőkhöz a Biblia szerint?

Most számomra egy nagyon fontos témáról szeretnék írni. Szeretném leszögezni az elején, hogy nem vagyok feminista, de a sok kritika miatt lassan kezdek szimpatizálni a gondolattal. 

Véleményem szerint nem azért születtek a nők, hogy megalázkodjanak a férjük vagy úgy általánosságban a férfiak előtt, hanem, hogy egyenlő társak legyenek. Ilyenkor szokott jönni az, hogy a nagy egyenlőségben menjünk fát vágni meg fűrészelni meg ilyesmik. Boldogan jelentem, hogy túl vagyok rajta és élveztem :) Mi így nőttünk fel, mindent megtanítottak nekünk a testvéreimmel a szüleink függetlenül attól, hogy fiúk vagy lányok vagyunk, hogy később egyedül is meg tudjunk állni a lábunkon. Nagyon hálás vagyok nekik ezért. De nem minden nő képes erre, akkor egyenesen következik belőle, hogy alsőbb rendűek? Dehogy! A férfiak sem képesek szülni, sőt, mégsem tekintjük őket kevesebbnek magunknál. És ezt szeretném megérteni a Biblia tükrében.

equality-gender-e1425826901849.jpg

Először is szeretném megnézni, hogy mi Isten véleménye a kérdésben. Azért fontos, hogy kiemeljem, hogy Isten véleményét vizsgálom, mert a Bibliában szereplő többnejűség és hasonlók nem a Teremtő véleményét tükrözik, hanem egy adott kor társadalmilag elfogadott életformáját adják vissza. Tehát visszamentem a teremtés könyvéig, és megnéztem, hogy kezdetben minek is teremtette Atyánk a nőt és a férfit. 

1Móz 2,24
Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.

Számomra ez az egy test kifejezés semmi alá-felé rendeltségi viszonyt nem tartalmaz és még csak nem is sugalmaz. Itt egységről beszél, ami nem jöhet létre, ha az egyik tag fontosabb vagy a másiknak meg kell alázkodnia. Az nem egy egészséges, egyenlő kapcsolatot sugall, hanem dominanciát. És itt, mikor Isten kimondta ezt, egységről beszélt; a kettő egy test lesz. 

Mikor ezt olvastam, engem kicsit megnyugtatott. Jól esett, hogy nem tekinti a nőket kevesebbnek, mint a férfiakat, hanem számára egyenlőek. Egy másik verset is találtam, amit szeretnék leírni.

1 Móz. 3,16
Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szűlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad. 

Olvastam egy tanulmányt és szeretném megosztani veletek. Itt olyan, mintha átkot mondana Isten az asszonyokra, ami sokáig élt a tudatban úgy, hogy ezzel kimondta, hogy Évát okolja mindenért. A középkort végig ez a hiedelem hatotta át és irányította, a nőket egyenesen minden gonosz forrásának tekintették. Azonban a "megsokasítom" egy műveltető ige, úgy is lehet fordítani, hogy "megsokasodának". E szerint végképp nem mondott átkot és nem is okolta Paradicsomban történtekért Évát. E mellett szól az is, hogy olvashattuk, a Teremtő hogyan viselkedik ilyen esetben. Sátánt ellenségének tekintette az árulása miatt és hatalmas büntetést szabott rá, majd végül el kell pusztulnia. Ehhez képest Évát végig lányának tekintette, életben hagyta, nem tekintette ellenségének. Egy szóval sem említi a Biblia, hogy őt okolta volna a történtekért és arról sem, hogy általa jött volna be a bűn a földre. Ádámot nevezi meg itt. Ez nem azt jelenti, hogy Évát nem tekintette egyenlőnek Ádámmal (Éva evett először a gyümölcsből), csupán Ádám sokkal idősebb és tapasztaltabb volt, neki kellett volna Évát észhez térítenie, de nem tette. Éva még fiatal és naív volt. De ez persze csak az én véleményem :) Tehát itt én úgy látom, hogy nem átkoz meg senkit Atyánk, csupán elmondja, hogy halandóságának milyen következményei lesznek. 

A következő mondat kifejti, hogy uralkodni fog a férfi a nőn, amit sokan szintén úgy fognak fel, hogy ez a természetes. Pedig ez sem ítélet az én ismereteim alapján, hiszen akkor hol maradna az egység? Akármelyi kort nézzük, általánosságban elmondható, hogy a nyers erő jelentette a hatlamat és azzal lehetett kivívni a tiszteletet. Ezzel a férfiak rendelkezenk, értelemszerűen (van néhány nő, akik azért fekve 100 kg-ot kinyomnak, de ez egyáltalán nem jellemző). Teremtőnk bölcs és tudta ezt, éppen ezért figyelmeztette Évát, de semmiképpen sem büntette ezzel. Nem mond ellent önmagának.

Tehét ez azért eléggé más megvilágításba helyezi az eddigi ismereteimet. Számomra itt kiderült, hogy Isten nem hibáztatja a nőket azért, amit Éva tett, hiszen akit hibáztatott, Sátánt, az ellenségévé tette. A nőknek elmondta, mi vár rájuk a halandóságuk miatt úgy, ahogy a férfiaknak is (mert azért valljuk be, nekik sem egyszerű). Én azt szűrtem le, hogy az a nézet, miszerint Éva bűne miatt Isten megátkozta a nőket és kevesebbnek tekinti őket; hogy a nők miatt kell szenvednie az emberiségnek, ami miatt a középkorban annyit szenvedtek a nők, egy hatalmas félreértés eredménye.

Én ezt tartom Isten véleményének, de nyugodtan jelezzétek, ha ti máshogy látjátok :)

Ezzel szeretném szembeállítani Pál véleményét:

1Tim 2,9
Kívánom azt is, hogy az asszonyok tisztességes ruhában járjanak, szemérmesen és szerényen ékesítsék magukat: ne göndörített hajjal, arannyal, gyöngyökkel és drága ruhában,  
1Tim 2,10
hanem amint istenfélelemben élő asszonyokhoz illik, jótettekkel.  
1Tim 2,11
Az asszony csöndben hallgassa a tanítást, teljes engedelmességgel.  
1Tim 2,12
Azt nem engedem meg, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben.  
1Tim 2,13
Hiszen Ádám első a teremtésben, Éva csak a második.  
1Tim 2,14
Ádám nem hagyta magát félrevezetni, mint az asszony, aki bűnbe esett.  
1Tim 2,15
De üdvözülni fog, ha gyermekeket szül, s ha kitart a hitben, a szeretetben, s a szerénységgel párosult tisztességben.

 

Nektek mi volt az első gondolatotok ezek után? Számomra teljesen más képet fest le a nőkről és a férfi-női kapcsolatról (itt nem feltétlenül szerelmire gondolok), mint amit Isten felvázolt. Ez számomra azt bizonyítja, hogy a kor szemlélete itatta át Pál írását és nem minden szavát ihletettként írta le. Ha ez tényleg iheltett lenne, nem mondana ellent Isten saját szavainak. Ám ezek a szavak hűen tükrözik az akkori társadalmi berendezkedést.

Tudnék még példákat felhozni, de most azt hiszem amit szerettem volna, az már benne van a bejegyzésben. Remélem tetszett nektek és kicsit elgondolkodtatott a téma titeket, ahogy engem is, mikor eldöntöttem, hogy kutatok kicsit :)  

Honnan ismerhetjük fel az igaz vallást?

#1. Prédikálás

Nem rejtem véka alá a véleményem: szerintem nincs igaz vallás, csak igaz Isten van. Szeretném ezt kifejteni ebben a bejegyzésben (is). Általában Jehova Tanúi és még sok más vallás is azt tanítja, hogy arról tudhatjuk, csak az övék az igaz vallás, csak rájuk érdemes és kell az időnket, pénzünket, szolgálatunkat áldozni, hogy állít valamit, amit csak ők csinálnak az egész világon. Ebben az esetben a prédikációt szeretném megvizsgálni. 

url.jpg

A prédikációnak nagyon sok formája van, ezt le kell szögeznünk. Ám igazából ez az állítás már ott megdőlt, hogy csak egyes vallási csoportok teszik. Ha nem jönnének minden országból papok és misszionáriusok hirdetni a hitüket, akkor ma Magyarországon csupán a régi, keresztény egyházak lennének jelen. De ez nem így van. Másrészt szabad prédikálni mindenki szokott, akár tudatosan teszi azt, akár nem. Ha beszélünk a meggyőződésünkről, hitünkről valakinek, Istenről beszélünk valakinek, akkor már igazából prédikálunk. 

#Milyen vallások mondják magukról, hogy egyedülálló a tevékenységük? Ezek közül a legismertebb Jehova Tanúi prédikáló tevékenysége, és ennek csupán egy oka van. Míg több vallás a köztereken és utcákon prédikál, ahogyan azt Jézus, majd a tanítványai is tették a későbbiekben, addig Jehova Tanúi az otthonaikban keresik fel az embereket, ami elég kellemetlen is tud lenni. Ám Jézus sosem kérte, hogy menjenek házról házra:

Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.  

Ne hordjatok erszényt, se tarisznyát, se sarut. Útközben senkit se köszöntsetek.  

Ha betértek egy házba, először is azt mondjátok: békesség e háznak!  

Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok.  

Maradjatok ugyanabban a házban és egyétek-igyátok, amijük van. Megérdemli a munkás a maga bérét. Ne járjatok házról házra.  

   Lukács 10:3-7

Az emberek akkoriban a munkájuk és az életmódjuk miatt sem igazán voltak otthon, ha tényleg házról-házra mentek volna, nem találtak volna otthon szinte senkit. #Mi az értelem akkor? Én ezt a verset úgy értettem, ahogy az Evangéliumok már sokszor leírták. Azt olvastam, hogy Jézus mindig a templom előtt és a tereken prédikált. Az akkori hagyományoknak megfelelően a hallgatóság valamelyik tagja, akinek tetszett a beszéde, meghívta magához. Volt, hogy egy nap több házban is vendégeskedett, így ment házról-házra. Pont ezért nem kellett magukkal vinniük a tanítványoknak semmit. És ahogy a Lukács 10:7 írja, megtiltotta nekik, hogy házról házra menjenek. Nekem valahogy így jött le, ti mit gondoltok erről?

A Mormonok a másik olyan vallás, amelynek tagjai szintén prédikálnak, bár ezt ők nem igazán így nevezik. A papjaik fiatalemberek, akik kettesével térítenek, és ők is nemzetközi szinten mindenhol megtalálhatóak, külföldi missziót teljesítenek.

Krisna-tudatú hívők. Velük is sokat lehet találkozni, például Nyíregyházán tudom, hogy nagyon sokszor leszólítják a járókelőket. Ők is párban járnak, itt női és férfi tagokkal egyaránt lehet találkozni. Módszerük nagyon hasonlít a Tanúkéihoz.

Adventisták (Avagy a Hetedik Nap Adventistái) a következő vallás a listán. Ők írásban prédikálnak, nekik is vannak folyóirataik, könyveik és előadásokat is szerveznek, akár csak a Tanúk.

A Pünkösdisták is a Biblia behatóbb tanulmányozására szólítanak fel, gyógyító, öngyógyító kurzusokat hirdetnek meg és nyílvános összejöveteleket tartanak.

Hitgyülekezete: "Térítési módszerük az, hogy iskolákon, kollégiumokban leszólítják a fiatalokat.  A "jó ügy" érdekében a "hitgyülis" fiatalok nem riadnak vissza egy kis  flörtöléstõl sem. A nagy egyházak, fõleg  a Katolikus Egyház tagjaira  vetik ki hálójukat, legfõbb módszerük annak lejáratása, s valamiféle feltételeket nem követõ hit lehetõségének felvillantása".

Metodisták: mintha csak a Tanúkat látnánk. Biblia tanulmányozására, ifjúsági foglalkozásokra hívnak, sőt még átvették a Tanúktól és néha alkalmazzák is a házba becsengetős módszert.

És végül a Rózsakereszteseket szeretném még belevenni a listába. Ők kevesen vannak világszerte is, de annál ügyesebbek. A fiatal értelmiségek köreibe férkőznek be, és felhívják a figyelmet a "papok bibliahamisító módszereire". Megpróbálják a hagyományos keresztényekben (ők a fő célpontok) aláásni a bizalmat a papok iránt és utána beavatott titkokat ígérnek.

Ezekben a vallásokban három közös dolog van: #1: a térítési módszerük, #2: világszerte jelen vannak majdnem minden országban, #3: a legtöbbjük szekta-listán van fent. Ha tényleg létezne igaz vallás, azt ha másról nem is, de arról biztosan fel lehetne ismerni, hogy betartják Jézus utasítását, hogy ne zaklassák az embereket, "ne járkáljanak egyik házból a másikba" (ÚVF).

Én ezekből azt szűrtem le, hogy a prédikálás, misszió és térítés, bárhogy nevezzük is őket, nem egyedi jelenség, hanem a legtöbb újkeletű vallás ezzel a módszerrel szerez magának híveket, ami igazából egy elég hatékony módszer. Viszont mivel ezek a vallások többsége szekta, és azok közös jellemzője, hogy ha egyszer beszippant, nagyon nehéz lesz a kiút, mindig nézzük meg, hogy jó szándék rejtőzik-e a Biblia mélyebb megismerését kínáló látogatónk mögött.

Forrás: Logosz Munkacsoport ismertető anyaga (Nyíregyháza)  

Biblia és evolúció 2.

Nem feltétlenül kell, hogy kizárják egymást

Ebben a postban az evolúció bibliai oldalát szeretném megnézni és összevetni a kémiai evolúcióval. Ez persze nem hivatalos álláspont, csak az, amire jutottam :) 

Tehát, mivel az előző postban leírtam a kémiai evolúció egy nagyon rövid és egyszerűsített változatát, most a teremtést másolnám be ide. 

Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. 2A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. 3Isten szólt: „Legyen világosság”, és lett világosság. 4Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. 5A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Azután este lett és reggel: az első nap.
6Isten újra szólt: „A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat, és alkosson válaszfalat a vizek között.” Úgy is lett. 7Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket. 8Isten a boltozatot égnek nevezte. Erre este lett és reggel: a második nap. 9Isten ismét szólt: „Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz.” Úgy is történt.10Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. Isten látta, hogy ez jó. 11Akkor megint szólt Isten: „Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, és fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön.” Úgy is lett. 12A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyben magvak vannak, a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó. 13Este lett és reggel: a harmadik nap. 14Akkor megint szólt Isten: „Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától. 15Ezek határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet.” Úgy is lett. 16Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat is. 17Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsanak a földnek, uralkodjanak a nappal és az éjszaka fölött, 18s válasszák el a világosságot meg a sötétséget. 19Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a negyedik nap.

 

Mielőtt belekezdenék a boncolgatásba, szeretném leírni a Bibliával, mint könyvvel szemben támasztott kétes érzéseimet. Számomra az első és legfontosabb szabály, hogy nem szabad annyira szó szerint venni, mint azt a Tanúk teszik. Nagyon sok okot fel tudok hozni, hogy miért nem, most csak párat említenék meg. Először is, ez a könyv több, mint 2000 éves múltra tekint vissza. Teljesen elhiszem, hogy isteni ihletettségű, ám annyi kézen ment már át, hogy biztos, hogy belenyúltak. Bizonyítani vagy megcáfolni még nem tudták, de a könyvben lévő ellentmondások mind ezt támasztják alá. Ezek ellenére hiszem, hogy Isten semmiképp nem engedte, hogy amit meg kell tudnunk feltétlenül, azt elrejtsék előlünk. Mégis, némi fenttartással fogom kezelni a szöveget.

Tehát a kémiai evolúció nem tér ki a föld keletkezésére. Ugranunk kell a harmadik versre, ahol máris egy nagyon jó kérdéssel találkozunk. #Hogyan lehetett világosság, mikor a napot még meg sem teremtette Isten? Ez így elsőre eléggé ellentmondásos és már-már a "belenyúlt valaki" gondolataimat szedtem elő, mikor választ találtam rá.

Emlékeztek rá, hogy miért lett Mózes  a zsidók és Isten közötti közvetítő? Egyszer sok időt töltött a Teremtő társaságában és úgy jött le a hegyről, hogy világtott az arca. A zsidó nép megijedt ettől és kérték, hogy Isten többet ne szóljon hozzájuk közvetlenül, hanem Mózesen keresztül tudassa velük a szándékát. Ha Atyánk lelke lebegett a vizek felett és egy emberre ilyen hatással tudott lenni, akkor egyértelmű, hogy Ő maga is elő tudta idézni a fényességet. Legalábbis én így értettem ezt a verset.

A negyedik napra a Teremtőnk mindent megteremtett, amit csak kellett ahhoz, hogy az evolúció beindulhasson és az élet utat törhessen magának. Sajnos a Bibliában nem olyan részletes ez a leírás, mint amilyet most olvasni szeretnék, de a könyv megírásának nem is az volt a célja, hogy a teremtést ismertesse részletesen. Éppen ezért nem tudjuk pontosan, hogyan is zajlott és senki sincs mellettünk, aki ott lett volna és megkérdezhetnénk, ám képzelőerőnk azért van :) A napfény, a levegő, a víz, a gázok mind-mind adottak voltak, csak pont jó időben kellett jelen lenniük. Ezt az időzítést kérdőjelezték meg azok a tudósok, akik a kémiai evolúciót kritizálták. A tudósok szerint annak az esélye, hogy minden pont jó időben legyen jelen egyszerre, szinte elenyésző, már-már lehetetlen. Viszont a teremtés szerint Isten leleke lebegett a vizek felett és vigyázta a teremtés minden egyes folyamatát. Ha ez igaz - és így van leírva, akkor akár igaz is lehet - akkor Ő megteremthette a tökéletes környezetet, hogy minden egyes folyamat beinduljon, hiszen azt írja a Biblia, hogy mindent úgy teremtett, hogy mi azt élvezhessük.

A Nap, mint égitest Föld előtti teremtéséről nem tudok véleményt mondani, mert legjobb tudomásom szerint a Nap sokkal idősebb, mint az otthonunk, de lehet, hogy ennek szánok majd egy újabb bejegyzést :) Ehhez szerintem hozzányúltak, de ha tévednék, elnézést, szóljatok rám nyugodtan, abból csak tanulhatunk :)

Az időre még nem tértem ki, de most megteszem. A Biblia napokban fejezi ki a teremtést, ebből viszont jön a kérdés, hogy #Tényleg napok alatt lett teremtve a Föld? Ha egy nagyon vallásos katólikust kérdezel, azt fogja mondani, hogy igen, miért nem hiszem el, hogy a Teremtő képes napok alatt megformálni mindent? Igaza van, és ebben sosem kételkedtem, hogy erre is képes lenne Isten, hiszen Ő Isten :) Viszont nekem nem úgy tűnik, hogy a napokat itt komolyan napoknak kellene érteni. Atyánk azt mondta Ádámnak, hogy amelyik napon eszik a fának gyümölcséből, azon a napon meghal. Úgy olvastam, hogy több száz évig élt. Az volt az első gondolatom, hogy Istenünknek nem azt jelenti az idő, mint nekünk. Azt nem mondta, hogy a nap melyik időszakában, reggel, délben vagy este hal meg, csak azt tudjuk, hogy még azon a napon. Tehát fogalmunk sincs, hogy 1000, 2000 vagy 5000 év számít-e egy napnak Istenszemében (ezzel szeretném cáfolni a Tanúk 1000 év -egy nap elméletét), de abban majdnem biztosak lehetünk, hogy Neki nem 24 óra. Ti mit gondoltok?  

Ebben a postban igyekeztem elrugaszkodni az általánosan bevett tantételektől és más irányból megközelíteni a teremtést. Nagyon részletes leírással nem rendelkezünk, így nem tudunk bizonyítani semmit, sajnos, de a teremtés leírása nem zárja ki a kémiai evolúciót. Persze ez csak az én véleményem, ha nem így gondoljátok, nyugodtan írjátok meg, a kérdésekkel csak építhetjük egymást :) 

Jézus Krisztust követve

Kiközösítés igazi Krisztusi szeretetre vall?

Most lesz lassan Húsvét, és mivel közeledik az időpont, emlékeztetett Jézus halálára. Gondoltam, mint minden évben, megnézem a Názáreti Jézus című filmet, mintegy megemlékezésként, hogy milyen csodálatos ember is volt ő, és, hogy a saját módomon lerójam a tiszteletemet. Ám ebben az évben teljesen máshogy láttam, mivel ez az első alkalom az elmúlt időszakban, hogy nem Jehova Tanújaként nézem meg, hanem egyszerű, Istenben hívő lányként. Kérlek, nézzétek meg velem ezt a kis jelenetet, amit kivágtam nektek. Erről szeretnék írni pár sort.

 

Nektek mi volt az első gondolatotok, amikor megnéztétek? Máté Isten törvényében nevelkedett férfi volt, akit elkerült és "kiközösített" minden zsidó, hiszen becstelen életet élt. Köztudott volt, hogy az adószedők sokkal nagyobb adót kérnek, mint amennyi meg volt szabva, hogy saját zsebüket is megtömhessék. A tanítványai is le akarták beszélni Jézust a látogatásról, hiszen olyan helyre mentek, ahol rengeteg erkölcstelenség megesett már. Mi volt Jézus első szava? Azt mondta, hogy el kell tőle fordulni, mert bűnös, mert "kiközösített"? Ti mit láttatok a videóban? Én azt, hogy meg akart menteni mindenkit. Azt is láttam, hogy Mátéban volt jóság, amit észre sem lehet venni, ha egyszerűen csak kiközösítünk valakit ahelyett, hogy segítő kezet nyújtanánk neki. Ha válogatás nélkül képesek vagyunk valakire rásütni a saját előítéleteink bélyegét, akkor soha nem fogunk tudni segíteni és ami fontosabb, nem azt tesszük, amit Jézus tanított. Ő szeretetre tanított, soha nem arra, hogy ha valaki megbotlott, akkor fordítsunk annak hátat.

Én arra jutottam, hogy ha valaha is közel szeretnénk kerülni ahhoz a példához, amit Ő állított fel nekünk, akkor szeretnünk kell és kezet nyújtani a másiknak. Hinni benne akkor is, amikor a legkevésbé érdemli meg, mert akkor van ránk a legnagyobb szüksége.  

Ha máshogy látjátok, vagy van olyan gondolatotok, amit én kihagytam, nyugodtan írjátok meg, attól csak okosabbak leszünk :)

Biblia és evolúció 1.

Nem feltétlenül kell, hogy kizárják egymást

Sziasztok :)

Ezen a kérdésen sokat elmélkedtem, ám az egyetlen evolúciós elmélet, amit ismertem, az Darwin-féle fajelmélet volt, ami egy cseppet sem győzött meg. Túl sok a hézag és a találgatás. Nekem valami szilárdabb bizonyítékra lett volna szükségem. 

darwin.jpg

Aztán egy beszélgetés kapcsán fülembe jutott, hogy voltak ám más próbálkozások is. Például ilyen volt a kémiai megközelítés, amiről eddig fogalmam sem volt. Mondanom sem kell, egyből rávetettem magam. A bizonyítási kísérletet néztem meg, a közben felvetődött kérdéseimet és a rájuk talált válaszaimat írom le. A következő részben az eredményeimet próbálom meg összeegyeztetni a Bibliával. Nem egyszerű feladat, de nagyon kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle :)  

 

Evolúció bizonyítása kémiai szempontból

Az általam vizsgált bizonyítás Stanley Miller és Harold Urey nevéhez fűződik. Az 1940-es években Harold Urey vegyész összeült csillagászokkal és kozmológusokkal és megpróbálták együtt körvonalazni a korai föld légkörét. Arra jutottak, hogy kémiailag nagyon hasonlíthatott a világegyetem felépítéséhez:

  • 90% hidrogén (H)
  • 9% hélium
  • 1% oxigén (O), szén (C), nitrogén (N), neon, kén (S), szilícium (Si), vas és argon.

Ezekből az argon, hélium és neon nem lépnek rakcióba más elemekkel. Itt jött az első kérdésem. #Tényleg nem lépnek reakcióba? És nem, mert nemesgázok és pl. a hélium is hő hatására is csak tágul, de semmivel nem lép reakcióba. Viszont a többi elem reakciója során létrejöhetett a víz (H2O), metán (CH4), ammónia (NH3), kén-hidrogén (H2S). Ezekből villámlás és ultraibolya sugárzással jön létre az aminosav (adenin). Az aminosav a fehérjék építőkövei, a fehérjék pedig egy egészséges sejt alapkövei. #Ezekből hogy áll össze egy rendszer, az élet? Mi hatására? Miért alkotnak egy egészet?

miller-urey_experiment-hu_svg.png

Itt a válaszom. Én ezt a képet használtam, hogy megértsem, amit olvastam. Miller is kíváncsi volt, hogy létrejöhet-e valahogy ezekből az elemekből az élet, így megpróbálta lemodellezni a korai földi légkört. Egy nagy sterilizált edényt megtöltött sterilizált vízzel és lassan elkezdte forralni. A gőzt átvezette a másik nagy edénybe, amelyben az előbb említett metánt, ammóniát és kén-hidrogént tárolta. Ekkor még nem történt semmi. Miller tudta, hogy bármiféle kémiai reakcióhoz energia szükséges. Más tudósok már meghatározták, hogy a Föld korai időszakában a légkör a benne lévő gázok miatt elektromosan aktívabb volt, vagyis sokkal több villámot produkált a bolygó, mint ma.

lightnin.gif

#Igaz ez? Ki bizonyította? Mikor? Hogyan? Faraday :D A villám elektromos kisülés. Az elektromos kisülés semleges gázoknál alakul ki, nagy elektromos mező térerősségének hatására. (Semleges gázokból nem voltunk megszorulva :D az elektromos mezőt pedig maguk a semleges gázok töltött részecskéi hozzák létre.) Tehát Miller elektródákkal imitálta a villámlást, az elektródákat olyan közel állította egymáshoz, hogy azok között szikrázás jöjjön létre. Egy hétig folytatta a kísérletet, majd leállította. Az edényben a szén (metán tartalmazta: CH4) 15%-a szerves anyaggá alakult, 2%-a aminosavvá (az aminosav a protein és a DNS építőeleme).  

 

Számomra ez már valami. Sokkal közelebb áll a bizonyításhoz, mint Darwin. Az még nem tudom, hogy mi hatására kezdenek el egy élő szervezetté alakulni a részecskék, de az majd egy másik bejegyzés témája :) A lényeg, hogy ez számomra kielégítő válaszokat tartalmazott és ezt a fajta evolúciót el tudom fogadni, mert számomra megfelelő bizonyítékokkal van alátámasztva. Ezt fogom összevetni a Bibliával legközelebb :)     

Szükségünk van Istenre?

Elnézést a nyers címért, nem szeretnék senkit megbántani vagy a hitébe gázolni, semmi ilyesmiről nincs szó. Csak a mai nap után felötlött bennem ez a kérdés. Általánosságban az emberek ahhoz kötik a velük történt pozitív eseményeket, hogy megtértek, Isten segített nekik, lett hitük.

Szeretnék elmesélni valamit. A kislányom két éves. Még sosem bántottam, nem is áll szándékomban, de mégis.... Ma nagyon kihúzta a gyufát, pedig egy tündéri gyerek, még éjszakázni sem kellett vele soha. Mégis ma annyira felhúzott, hogy rákiabáltam. Nem emeltem még fel vele szemben így a hangom, hogy kiabáljak és nem is számított rá. Meghökkent, állt velem szemben egy kicsit, aztán elkezdett sírni. Annyira belém mart a bűntudat, hogy egyből odamentem, mert láttam, hogy nem hisztizik, komolyan sír. Leguggoltam és megöleltem, de én is elkezdtem sírni és bocsánatot kértem tőle. Ő abban a pillanatban abbahagyta a sírást és rámnézett. Elkezdte törölgetni a könnyeimet és még ő vígasztalt, simogatva az arcomat azzal, hogy semmi gond, anya.

lovely-baby-girl-sweety-babies-9050432-450-344.jpg

Ő nem hisz Istenben, nincs szüksége Jézus tanítására, nincs szüksége Bibliára sem. Mégis képes feltétel nélküli szeretetre, amivel az azonnali megbocsátás is jár. Mi is voltunk ilyenek, csak valahol út közben muszáj volt alkalmazkodni a világhoz és megtanulni, hogyan kell megvédeni magunkat. És mégis.... felötlött bennem a kérdés, hogy hogyan lehet az, hogy egy gyerek, aki semmi ilyenről nem tud, képes ilyen szintű szeretetre, pedig megtapasztalta ő is, hogy nem minden cukor (a saját korának megfelelően, neveletlen, rugdosódó fiú játszótárson keresztül); aki pedig olvassa a Bibliát, azt mondja, hogy csak ő látja jól, ez az igazság, képes másokat a földbe döngölni az isteni-szeretet jegyében.

Felötlött bennem a kérdés: tényleg szükségünk van erre?  

Címkék: szeretet Isten
süti beállítások módosítása