Mennyire erős a hitünk? I.

Isten létezése bizonyítható?

Mielőtt belekezdenénk a bizonyításba, már bajban vagyunk, mert Istennek, mint olyannak, nincs egyetemes meghatározása. Ha az utcán megállítanánk tíz embert és megkérdeznénk, mit gondolnak, mi/ki Isten, tíz féle választ kapnánk. Isten mindenkinek mást jelent, amit a környezetéből, a saját kutatásaiból kapott eredmények és a saját személyiségük határoz meg. De összeszedtem pár érdekes dolgot, amit szeretnék veletek megosztani.

proof-god-exists1.jpg

Isten létezésére egyesek szerint maga a Biblia a bizonyíték. Azonban ez nem állja meg mindenki szemében a helyét, mivel az a kritika érte, hogy a szent könyvet az írói a hitük alapján írták meg, ezért nem tekinthető bizonyítéknak.

Felvetettek egy 3-kérdéses problémát is. A Biblia azt tanítja, hogy Isten mindenható, mindentudó, tökéletes. Tehát ha mindenható lenne, akkor tudnia kell teremteni egy olyan sziklát, amit ő sem bír felemelni. Ha tud ilyet teremteni, akkor létre tud hozni egy olyan feladatot, amit Ő maga sem képes elvégezni, tehát nem mindenható. Az, hogy mindentudó, ez a tulájdonsága ellentmond az első tulajdonságának. Ha mindenható, fel tud tenni egy olyan kérdést, amire nem tud válaszolni, tahát nem mindentudó. Ha nem tud feltenni ilyen kérdést, akkor pedig nem mindenható. Ha pedig tökéletes, akkor hiányzik belőle minden hiba. Ha hiányzik belőle valami, akkor viszont nem tökéletes.

Ezzel nekem több problémám is van, de megyek szépen sorban. Az első az, hogy a fogalmak nem mindenki számára jelentik ugyanazt (pl. a tökéletesség a keresztények számára pont a hibák/bűnök hiányát jelenti), és ez alapján a megállapítás már nem állja meg a helyét. Mielőtt ezt leírták, le kellett volna tisztázni, hogy kinek mit jelentenek a fogalmak. Másrészt nagyon sok logikai tévedés is van számomra ebben a szövegben. Vegyük mondjuk az első feltételezést. Mivel feltételezzük, hogy Isten mindenható, így az erejét a végtelenségig lehet fokozni. Ha mindenható, akkor a szikla súlyát is a végtelenségig kellene fokozni, és ez a mérőszám az emberi értelemen kívül esik. Nem lehet rá válaszolni, mivel a kérdés egyáltalán nem eldönthető.

Másik elterjedt nézőpont szerint Isten azért nem létezik, mert logikailag felesleges a létezése, hiszen nélküle is képesek vagyunk értelmezni a körülöttünk lévő világot.  Erre találtam egy nagyon jó idézetet:

Egy dolog irracionalitása nem kérdőjelezi meg a létét, csak leírja az állapotát.

Nietzsche

Egy régen élt filozófus, Anzelm (1033-1109) máig fentmaradó érveket hozott fel a Teremtő létezésére. Nagyon régies és bonyolult a szöveg, ezért ha nem baj, összefoglalom egyetlen mondatban a lényeget: "Ha az ember nem tud elképzelni nagyobb erőt, mint Isten - és csak a balgák nem tudnak - akkor Isten tényleg létezik". Ezzel az a probléma, hogy csak a hívő és majdnem hívő emberekre vonatkozik. Egy ateista számára létezik sokkal nagyobb és pusztítőbb erő is, mint a Teremtő ereje vagy haragja esetleg.

A tudósok között is felmerült olyan gondolat is, hogy a szervezetünk, de még a bolygónk és a naprendszerünk is olyan bonyolult és precíz működésre képes, ami csak tudatos tervezés eredménye lehet. Egy kutatócsoport, élén Jack Szostak biológussal azon dolgoznak, hogy létrehozzanak egy magát sokszorozó RNS molekulát és nagyon sok esélyük van, hogy élettelenből élőt alkossanak - ha már meg nem tették azóta. #Felmerül a kérdés bennem, hogy ha egy apró molekulához (persze ne képzeljük azt, hogy egyszerű lenne egy ilyet kivitelezni) ennyire alapos tervezés kellett ennyi okos tudóssal, akkor maga a világegyetem nem igényelt-e legalább ugyanennyit? (A molekulák és a sejt közötti evolúciós fejlődési hézagot még mindig nem sikerült kitöltenem, de amint tudomást szerzek valmilyen szakirodalomban megjelent cikkről, mindenképpen leírom)

#Egyáltalán kell-e bizonyítani Isten létét? Ehhez mindenképp meg kell vizsgálnunk a Bibliát. #Látta-e valaha ember Istent? Én nem találtam benne ilyet, még Mózesnek is eltakarta az arcát, mikor elvonult előtte, hogy ne essen baja. Ha ti találtatok ilyet a Bibliában, akkor megírjátok? Tehát nem mondhatjuk, hogy tudjuk, hogy van Isten, hiszen sosem láttuk. Azt mondjuk ehelyett, hogy hiszünk benne. A hit nem ténymegállapítás, hiszen sokszor nélkülöz mindenféle logikát - ez majd egy másik téma lesz -, és csak az állításokat kell bizonyítanunk. Ráadásul a mai tudásunk szerint lehetetlen lenne bizonyítani a létezését, mivel mindenható, és egy szabályokra épülő rendszerrel (az összes tudományág szinte ilyen) nem összeegyeztethető.

Ebben a posztban senki hitét nem szerettem volna lerombolni vagy építeni, csupán összeszedtem a filozófiai és egy apró tudományos hozzáállást a kérdéshez. A filozófia képviselőivel ellentétben a tudomány már egy ideje rájött, hogy ahhoz, hogy Isten létét tudományosan bizonyítani tudjuk, először magát Istent kellene tudományosan definiálnunk.